Tudom, tudom, az előző pár bejegyzés eléggé unalmas volt már kedves olvasó. Gyakorlatilag egy alvás napló volt, a sirámaimmal, de éppen ezért úgy érzem, némiképp magyarázattal kell szolgálnom e téren, hogy továbbra is olvassa valaki a blogot.

Szóval nekünk nagyon nehezen indult ez az alvás dolog, a részletektől most inkább megkímélnák mindenkit, már biztosan pontosan tudjátok, mikor, hányszor kelünk és legfőképpen azt, hogy én néha nagyon zombi vagyok. Bár okom panaszra nincs, mert vissza tudok aludni pikk-pakk.

Mégis egy csecsemő és legfőképp a szülők életében annyira központi téna az alvás, hogy meg kell bocsátani nekünk, ha kicsit túl sokat beszélünk róla. Eleinte azt hittem, a hajam is kihullik, mire el tudtam altatni a kisasszonyt. Még pólyás korában azért fizikailag a ringatás, sétálás nem volt megterhelő és valljuk be, annyira kis gyámoltalanok ők még olyankor, hogy sírni nem lehet hagyni őket. Bennem már ekkor megszületett az elhatározás, hogy 3 hónapos koráig nem erőltetem az önálló elalvást. Végülis olyan hamar felnőnek, annyira jó összebújni és ha őt a cici teszi boldoggá, akkor miért ne? Persze mindaddig, míg a végeredmény egy jó kiadós alvás mindkettőnknek.
Hiszen, ha a mama is ki tudja aludni magát, akkor tuti sokkal kiegyensúlyozottabb, vagyis jobban viseli a napközbeni nehézségeket.

Arra is rájöttem, hogy valóban nem úgy működnek a babák, ahogyan mi, felnőttek. Neki az éber alvás sokkal tovább tart és sokkal nehezebben illetve rövidebb ideig vannak igazán mély álomban. Imádom, amikor már azt hiszem, hogy végre elaludt és éppen azon gondolkodom, hogy berakom a kiságyba, ő még kinyitja a szemét, lecsekkolja, hogy anya még mindig itt van a közelben, ugye? Olykor kapok töle gey hatalmas vigyort olyankor. Létezik az alvási vigyor ugyebár, illetve még megremegteti az ajták, pici szopó mozdulatot tesz, ilyenkor tudom, hogy közeledok az én nagy pillanatom, amikor gyors becsempészhetem őt az ágyba. Jó tudni, hogy mostmár alszik rendesen.
Ez műkösik többnyire, persze kivételek mindig vannak.

Pl. Ma éjszaka. 

Vagyis, miért is indíottam ilyen hosszan?
Azért, mert irtó pocsék éjszakénk volt. Talán ennyire rossz még sosem volt, vagyis sosem írtam le, mitől lehet egy éjszaka szörnyű. Villő most olyat produkál, amit hetek óta nem. Egyszerűen aem aludt. Elaludt, de mégsem sikerült neki pihenni. Rengeteget nyögött, hangoskodott, szopizta az ujját. Már fél12-kor fent volt, megetettem, nagy nehezen visszaaludt. Aztán kelt negyed2-kor, bár nem nagyon hittem hogy éhes, megint megetettem, de már akkor nyöszörgött, amikor vissza tettem az ágyba, majd egy óra múlva már annyira hangosan nyöszörgött, hogy megnéztem, mit csinál, természetesen ébren volt. Majd idővel evett megint, visszaaludt, kb. 5 percre és az egész kezdődött előlről. Több, mint két órát volt ezután ébren, sehol nem volt jó, az ölemben sem, úgyhogy visszatettem az ágyába, ahol felváltva nyöszörögött, sírt és kacarászott. Nagy baja nem lehetett, mert néha akkorákat kurjantgat, megzabálom. 
Én már majdnem állva elaludtam. Ágyban persze nem megy ilyenkor, hiszen mindent hallok és zavar annyira, hogy ne tudjak bealudni... 
Végül 5-kor magától elcsendesedett, be sem mertem menni hozzá megnézni, nehogy felébresszem, de nem aludt jól. Kb. Egy óra múlva megint elkezdett hangoskodni, de már nem bírtam felkelni, végül fél7-kor úgy döntöttem, biztosan éhes is, megetettem. A karomban persze visszaaludt, de a kiságy már nem tetszett neki, így végül mellettünk kötött ki.

Nappal pedig ilyenkor nyilván többet alszik én pedig azon tűnődöm, felébresszem-e, vagy hagyjam, szegény hozza be a lemaradást és pihenje ki az éjszakát. És én???