Madarak

április 30, 2008 20:33, Peter
Szilvi: Nos, egy újabb kellemes napon vagyunk túl. Lassan kezdjük megszokni ezt a jó létet, olyannyira, hogy ma reggel már csak sétálgattunk a sok finomság között, de igaziból csak a görögdinnye (ami eléggé ízetlen) és az ananász meg valami nagyon különleges gyümölcs mozgatta csak meg a fantáziánkat.
Inkább a napi programunkra koncentráltunk, amit sikerült megint nagyon frappánsan összeállítanunk. Igazán tartalmas volt, még egy hatalmas esohullám is belefért, ami sajnos a végét a kirándulásnak kicsit elrontotta, de erre majd késobb térek ki.

Eloszöris elmentünk a Bali Bird Park-ba, ami sokkal lenyugözobb volt, mint amire fel voltunk készülve. Ennk talán a rossz ido volt az egyik oka, vagy az is lehet, hogy soforünk gyorsasága, mert mi voltunk az elso turisták a parkban, így a komplett személyzet velünk foglalkozott. Etettünk madarakat, aki nagyon viccesek és lelkesek voltak, megszálltak bennünket és hálájuk jeléül el sem akartak repülni, így elég sok képet készítettünk. Etettünk Paradise bird-öt, ami a balinézek szerint szerencsét hoz, ha az ember megérinti. No, mi baromi szerencsés emberek vagyunk, mert a madár a kezünkbol evett. Etettünk még pelikánt is, akik rém aranyos állatok. Ezek után a hüllo park már csak hab volt a tortán, ahol a kedves állatgondozók különbnél különb állatokat adtak Peti kezébe (én csak a teknost voltam hajlandó kézbe fogni, az is bazi nehéz volt), így aztán itt is tudtunk fotózkodni. Sot, láttunk igazi komodói sárkányt. Jujjj, hát félelmetes állat, mondhatom.

A két park után északnak vettük az irányt. Eloször megálltunk Mengwi-ben, ahol egy újabb, soforünk szerint Bali második legnagobb szentélyét nézhettük meg a körülötte lévo gyönyöru parkkal együtt. Itt egy jó nagyot sétáltunk, a túzo napban jól ki is fáradtunk. Meglestük, a helyiek hogyan tartanak csapatépíto tréninget, ugyanis a park tele volt balinéz (vagy indonéz) emberekkel, akik uttöro stílusban adták elo a dolgokat és nagyon jól szórakoztak. Kicsit irigyeltük oket ezért, bár ha jobban belegondolok, ma már egy valamire való cég otthon is tart team buliding kirándulásokat. Vagy mégsem? ;)

Innen tovább utaztunk az északi tavakhoz, a Lake Bratanhoz, és a Buyan & Tambliganhoz. Sajnos, mivel ezek a tavak többszáz méterrel a tenger szint felett vannak és ezért eleve hüvösebb van itt, illetve mert idoközben utolért bennünket az eso, itt már csipkednünk kellett magunkat. A környeo hegyekbol sem látszott semmi, csak a misztikus köd és pára, ami konkrétan 120% lehetett, alig láttunk tole. A táj még így is lenyugözo, az épületek a tóban pedig már már lebegtek. Nehéz lesz ezt a jövoben uberelni azt hiszem. A két másik tóból pedig a szakadó esoben már semmit nem is láttunk, csak a párát és körvonalakat, nameg az út szélén stoppoló majmokat, akik az eso elol próbáltak valami védett helyre menekülni. Sajnos sietünk, ezért nem tudtuk oket befogadni, bár olyan sokan voltak, be sem fértek volna.
Az eso és a pára miatt úgy döntöttünk, nincs értelme még egy órát utazni, hogy megnézzük a Gitgit vízesést. Hiába, na, ide vissza kell még jönni!!! ;)

Az esti programot pedig a soforrel való beszélgetés alapján egy szuper indonéz étteremben töltöttük. Egyetlen szépséghibája volt a dolognak. NEM VOLT SÜLTKRUMPLI!!! Csak rizs, de abból  3 különbözo féle. Errol hagyom, hogy a Peti írjon, ot ez a dolog jobban megviselte. Én pedig elhúzok aludni, mert most eloször komolyan fáradt vagyok. (Pedig még nincs 23:00 sem, hö...)


























Péter: rémesen korán kellett kelnem. Ennél az sokkolóbb csak, hogy napok óta magamtól riadok fel 6:50-kor. Ennyit semmilyen nyaralás nem ér meg, lássuk be.

A nap valóban mókásan telt, a madáretetésen résztvevő paradicsommadár és pelikánok az eddigi legnagyobb élmény voltak. A hüllőpark kevéssé látványos, a legérdekesebb élőlény egy állatgondozó volt aki 'special for you' felkiáltással minden ronda hüllőt a kezünkbe nyomott (a rondát Szilvi sugallja, szerintem aranyosak), de ráfázott mert kb. 90 Forintnak megfelelő rúpiánk volt apróban jattnak. Azt megkapta.

Na de arra, hogy este nem volt french fries a Bumbu Baliban nem is térek ki, sokkoló volt.

Megjegyzések

május 1. 2008 01:44

Ezt a válogatós bandát, máshol meg ölnek a rizsértSmile és when in Rome... tessék rizst enni! Aranyosak a pelikánok és látszik, hogy sokat fotómodellkednekSmile)
További jót nektek, ha lekésitek a repcsit én elhiszem, hogy véletlen voltSmile

edit

május 2. 2008 07:56

sziasztok. PETI REMÉLEM MEGKAPTAD A NÉVNAPI ÜDVÖZLETET. MÉG egyster boldog névnapot kívánunk és sok puszit küldünk. gyönyörű helyen vagytok, a képek mindent elárulnak. Ide én is szivesen elmennék.- -remélem ezt apu is elolvassa-.Szilvinek üzenem a mi teknőseink könnyebbek. MÁJUS ELSEJÉN ZSUZSIÉKKAL VOLTUNK GRILLEZNI VISEGRÁD KÖRNYÉKÉN. NAGYOT KIRÁNDULTUNK ÉS FINOMAKAT ETTŰNK, BÁR NEKÜNK SEM VOLT SÜLTKRUMPLINK. pETIKÉM!a RIZST IS MEG LEHET SZOKNI. mAJD ITTHON GYAKRABBAN FŐZÖK.- EZ CSAK VICC VOLT, AZÉRT MÉG GYERE HAZA!
mÉG EGYSZER SOK PUSZI MIND A KETTŐTÖKNEK! aNYU

anyu

május 2. 2008 08:09

Sziasztok!

Ahogy a képeket elnéztem specialistái lettetek a hüllőknek. Ezért úgy gondolom a nálunk lévő két tknőcnek is könnyen gondját viselnétek. Már csak az a kérdés, hogy a reptérre már kivigyük?

Apu

Apu

május 2. 2008 13:44

Nagyon bájosak vagytok ezekkel az élőlényekkel Smile
Irigy, irigy! Peti, a rizs helyett meg igyál sört! Laughing

Zsuzsi-Gabor

május 2. 2008 23:51

Koszonjuk, mindenkinek, aranyosak vagytok, bar ugy gondolom, a teknosoknek sokkal jobb helyuk van ott, ahol elnek, nalam valszeg sajnos nagyon hamar elpusztulnanak, es azt nem vennem a lelkemre.
A sarga rizs pedig szerintem igenis finom, nem olyan izetlen, mint a feher... puszi

Szilvi

Megjegyzés Hozzáfűzése



[b][/b] - [i][/i] - [u][/u]- [quote][/quote]