A történet leírása előtt fontos, hogy előre ittunk a medve bőrére, ugyanis 2009. január 21.-én este egy iszonyú aktív nap estéjén elmentünk Péterrel vacsorázni, kihasználtuk, hogy még szabadon gazdálkodhatunk az időnkkel. Én megkaptam álmaim gyűrűjét azzal a szöveggel, hogy „igyunk előre a medve bőrére”... Gyönyörű!!! [\more]

Aztán éjszaka hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy bepisilek vagy mi, mert nagyon kell pisilnem és közben folyik is ki. Hát nem értem ki a wc-re. De amikor már ott voltam, vissza tudtam tartani. Ezt eljátszottam még 6-kor is, vagyis két pizsit is eláztattam az éjjel. Csütörtökön 10-re kellett mennem CTG-re, úgyhogy időben elkezdtem készülődni, tusolni, stb. Felkeltettem Pétert is, hogy vigyen be. Alig kötötték rám a CTG gépet, megint mennem kellett wc-re. A CTG gép szép előfájásokat mutatott, de amúgy minden rendben volt, semmi különösebb jele nem volt annak, hogy szülnék. A dokira várva viszont megint rohannom kellett wc-re, itt már gyanús volt, hogy esetleg a magzatvíz szivárog ilyen kis adagokban, mondtam is a dokinak, aki megvizsgált és megerősítette ezt, majd az UH szerint megállapította, hogy fent megrepedt a magzatburok, szóval azonnal felvesznek a szülőszobára. Ez volt kb. délben. Ekkor szóltam Péternek, hogy menjen haza a cuccaimért, felhívtam a dúlámat is, Tutsek Zsuzsit, aki egy órán belül meg is érkezett. Ő állítólag már az első telefonbeszélgetésünkkor, amikor meséltem neki a wc-re rohanós akcióimat sejtette, hogy ez történhetett.

A szülőszoba folyosóján sétálgatva aztán mindhárman nagyon jól szórakoztunk, kicsit vicces volt, hogy semmit nem érzek. Tök zárt is voltam, úgyhogy elkezdtük szedni a homeos bogyókat is. Nagy nehezen lett melegvíz a tusolóban (kb. Másfél óra folyatás után), úgyhogy tusoltam egy jó nagyot. Ekkor már kezdtem valamit érezni, de elég haloványka volt a régi megszokott mensi görcsökhöz képest. Legnagyobb meglepetésemre Péter is beöltözött, merthogy tusolás után el kellett foglalnom a szobámat, ahova már csak úgy nem lehetett bejönni.

Aztán rámkötötték a CTG gépet, ami egyértelműen kimutatta, hogy vannak fájásaim, de még nem elég intenzívek, doki szerint picit vagyok csak nyitva, szóval kapjak oxitocynt. Na ekkor már érezgettem valamit, de olyan jó volt a hangulat, hogy igaziból sokszor nem is vettem észre a fájásokat, viszont folyamatosan szivárgott belőlem a magzatvíz.

És amit külön kiemelnék, hogy Szegeden én voltam az első kismama, akinél egyszerre az apuka mellett egy dúla is bent lehetett. Erre nagyon büszke vagyok, jó volt ugyanis az időzítés, aznap született meg az írásbeli engedély is.

A szülésznő egy idő után, látva, hogy mennyire jó a hangulat kicsit feljebb tekere az oxitocyn adagomat. Innentől kezdve kezdtek a fájások erősödni, de még így is kibírhatóak voltak. 4-kor már 3 ujjnyira nyitva voltam, de volt egy kis baj, a baba nem akart lejjebb jönni, gyakorlatilag nem lehetett elérni a fejét, ami aggasztó volt, de én szépen tovább vajúdgattam. Aztán, amikor már több, mint egy órája 2 perces fájásaim voltak, és kezdett az erőm csökkenni, kértük a szülésznőt, nézze meg, hogy állunk. Hát lesokkolt a dolog, merthogy semmi változás, teljesen hiába vajúdgattam. Ekkor úgy döntöttem, kérek EDÁ-t. A szülésznő hívta a dokimat, majd felültetett, hátha az segíti a babát, és elköszönt, lejárt a műszakja. Ez volt az a pont, ahol elkezdtem remegni a kimerültségtől, nameg a másfél órája tartó 2 perces fájásoktól, úgyhogy észre sem vettem, hogy a dúla is eltűnt, aki az új ügyeletes szülésznővel az oldalán tért vissza. Na ő szépen leteremtett, hogy miért ülök??? Hát bakker viccből, majd kicsit aggodalmasan közölte, hogy baj van, a baba szívhangja nem túl jó. Ekkor esett be a doki is az EDA miatt, megvizsgált, bár annyira remegtem, hogy nem ment neki könnyen, majd közölte, hogy már 6 ujjnyira nyitva vagyok, de a baba fejét még mindog nem éri el, ráadásul kritikusan leesett a szívhangja, és bármit csináltunk nem akart felmenni. Ekkor kimondta, amitől rettegtem, császármetszés.

Hirtelen egy csomóan lettek körülöttem, én meg értetlenül néztem a dúlát, hogy mi van??? Ő biccentett és csak annyit értettem, hogy muszály. 5 perc múlva a mútőben voltam.

A következő, amire emlékszem, hogy iszonyúan fáj a hasam és fekszem egy kórteremben. Azt sem tudtam, mi van a babámmal, nagyon aggódtam.

Utólag tudtam meg, hogy minden ok vele, csak rosszul illeszkedett a buksija, un. Magas egyenes állással, és nem bírt volna kibújni, nem volt már neki bent jó.

Így született meg Villő babám 2009. január 22.-én este 18.43-kor altatásos császárral, 3140gr-mal és 50 cm-rel.

 

Utánanéztem, mi ez a magas egyenes állás:

„A magas egyenes állás egy beilleszkedési rendellenességet jelent a szülés során. Normális esetben a baba arca oldal felé néz, amikor a medence üregébe jut. Ha nem oldalra, hanem előre, vagy hátra tekint, akkor nem tud haladni a szülőcsatornában, így a szülés lényegében elakad. Ekkor a császármetszés a választandó megoldás. Persze arra sok példa van, hogy kellő türelemmel várakozva a magas egyenes állásban lévő baba feje befordul jó irányba.”